2015. április 27., hétfő

Könyvfesztivál - 2015

Az idei Könyvfeszt időszaka káoszosabbnak indult a szokásosnál. A munka terén épp sok dolog történt, az Aranymosásnál lecsengett az első hullám, az előszűrésen kiesettek leveleit már megválaszoltam, most a "csak én hadd kaphassak véleményt" kérések tartanak. A Párbeszéd kurzus elindult, már házikat kell ellenőriznem; plusz a szerkesztőkre ránézni, nehogy elcsússzon egy-egy munka, no, meg a lektorok is valahogy eltűntek a lecsóban, de akadt írónak is gondja, meg adminisztrációs keveredés, szóval legkisebb problémám volt a Könyvfesztre készülni. De a dolgok mindig megoldódnak, vagy nem, szóval ilyen zen nyugalommal vártam a szombatot.


Ígértem egy Scar novellát a dedikálásra jövőknek, de a nyomtatóm is meghalt (ez mondjuk várható volt egy ideje). Innen is köszönöm a nyomtatást ajánlóknak a segítséget, de sajna, minden határidőből kicsúsztam, mert kissé mániákus javító vagyok, végül szombat reggel lett kész az írás. A 2. kötet utáni pár órát írtam le,szegény Scar kissé ki van bukva. Próbáltam minél kevesebb spoilerrel, de hát persze bőven van benne. :)
Hajnalban megvilágosodtam, hogy ha már könyvjelzőt nem viszek, azért szerencsesütit milyen jópofa lenne. Így aztán  a vonaton sütititkokat írogattam vigyorogva, míg Anna lányom csomagolta őket, Boti kritizálta a külalakot, Peti fiam meg röhögött rajtunk munkamegosztás címén. Amikor leszálltunk, belibegtünk egy Copyguruba, és így a nyomtatási gond is megoldódott.

Tíz után értünk oda a Könyvfesztre, ahol rögtön össze is futottam Lele Józsival, KMK ügyvezetőjével és rögtönöztünk egy kiadós megbeszélést, nem sejtve, hogy kb ilyen lesz a teljes napom... Kevesen tudják, de a Könyvmolyképző szegedi kiadó, én ellenben Sülysápon dolgozom távmunkában, és ritkán találkozunk élőben a kollégákkal, minden neten vagy skype-on megy. Kb 15 fő dolgozik a kiadó épületében és ennek négyszerese az országban szétszórva. Most épp rengeteg változás van a cégnél, és megint bővül  kiadó, egyrészt két új marketingesünk is lett, Deszy és Rácz Tibi, másrészt egy nagyszerű dolog van alakulóban, de erről majd később, hátha valaki nem hallott az új projektról. :P

11-kor kezdődött a dedikálás, és pont mielőtt leültem, gratuláltak, hogy nyertem. Megköszöntem, bár fogalmam sem volt, miről beszélnek, aztán úgy a harmadik embernél már gyanús lett a dolog, és visszakérdeztem. Nagy meglepetésemre kisült a Magyar Könyvek Viadalán az év írónője díját megkaptam. Ez úton is köszönöm szépen azoknak, akik rám szavaztak, nagyon megtisztelő, és iparkodok kiérdemelni. :)
Utána elkezdtük a dedikálást, és nagyon örültem a sok ismerős és még több ismeretlen arcnak. Tizenöt és hatvan között rengeteg korosztály eljött, főleg lányok, de akadt pár srác is. Nagyon mulatságos volt, hogy a molyosokat beazonosítottam a kitűzőkről, nevekről, sokak bejegyzéseit csendesen követem ám. :) A tervezett egy óra helyett másfél órát körmölgettem, olyan sok olvasó volt. Lenyűgöző látni, mennyien szeretik a könyveket, mennyien várják a folytatásokat. Hatalmas élmény volt, köszönöm szépen! :) És olyan pozitív energia, ami teljesen feltöltött; éjjel már leültem írni, és amin hetek óta szenvedtem -  egy dramaturgiai gond - simán megoldottam. :)

A dedikálás után körbenéztem, de épp nem láttam az írósulisokat, úgyhogy elmentem kávézni egy gimis osztálytárssal. Nagyon fura, amikor a "civil nemírós" életemből valaki olvassa a könyveimet. :) Szerencsére Shadowhunter nem az az ember, akivel feszengeni lehet. :) Aztán befutott Joseph, aki "ősavanás scifis" és rendezte az ifjaimat, örök hála neki. Majd Boti fiamnak könyvet néztem - aki még nem szeret olvasni -, de a Papír-Yoda különös esete elcsábította, meg Anna lányom is kizsebelt a KMK-nál.
Utána épp megint nem láttam az írósulisokat a stand körül, így leültünk az egyik szerkesztővel megbeszélésre. Közben a KMK standján már invázió volt, a kollégák nem győzték a sok vásárlót. Mikor ebédideje lett Füleki Eszternek (aki a kiadói szerkesztő, vagyis a bolondokháza rendszerezője) csatlakoztunk Borostyánnal, és leültünk pár szóra a friss levegőre. Utána épp láttam az írósulisokat, de időpontra jött egy másik szerkesztő, és egy komolyabb gondot kellett átbeszélnünk.
Aztán elugrottunk ebédelni, és a lányom kedvesen megjegyezte, választhatok, odaadom a tárcám, vagy eldönthetem, melyik tizenöt szakkönyvet veszem meg, merthogy ugye részecskefizikus lesz, és muszáj megtudnia pár dolgot a kvantumok és a Higgs-bozon kapcsán. És már 16 éves múlt, vagyis szörnyen röpül az idő, iparkodnia kell. A tizensokból végül kb öt lett, mert zord anya vagyok. Közben nagy örömömre megláttam egy rég keresett logikai könyvet, Rajmond Smullyan családi kedvenc, de a sakkrejtélyei még nem voltak meg, illetve Diamon: Összeomlás című könyvét is megvettem, ami különböző népek kihalásáról mesél, és már olvastam, de régóta szeretném a polcon látni.
Nézegettem sok helyen a regényeket is, de lektorálási időszak alatt úgysincs időm mást olvasni. Közben persze rengeteg elsuhanó íróval összefutottam, bár főleg csak egy-egy puszi erejéig. A sci-fisekig sajna nem jutottam el.

Az esti időszak nagy meglepetése volt a Vörös pöttyös találkozó. Most a kiadó életéről esett szó, Lele Józsi elmesélte, melyik kolléga milyen dolgokat végez, milyen érdekességek vannak. Beszéltem pár szót az Aranymosásról, meg Deszy is a marketingről. (Érdekes volt látni, hogy ma már mennyien ismerik az Aranymosást. valahogy kint ülve eszembe jutott az indulása, a sok cinikus megjegyzés más kiadóktól, ismerős szerzőktől, hogy úgyse fog működni, nem lesz az egészből semmi, nem éri meg stb. Hatalmas ellenszél volt, és valahogy most tudatosult bennem, hogy mennyire megváltozott mindez. Tök érdekes élmény volt.) 

Aztán végül elhangzott a nagy bejelentés, ami miatt most pezseg a kiadó élete. A Könyvmolyképző megnyitja az első könyvesboltját. Az Westendben lévő volt Ulpius könyvesbolt a kiszemelt hely, már zajlik az átalakítása. A hivatalos nyitás május 7. , de aki ott volt ezen a talin, az meghívót kapott előtte a VIP partira. :) Katona Ildikó kiadóvezető mesél a könyvpiac helyzetéről, és persze állófogadás, és nyitás előtti vásárlási lehetőség is lesz.
Nagyon nagy reményekkel nézek én is a bolt elé. Remélem, a pesti irodalmi élet egyik helyszínévé válik, szeretnék rendszeres talikat írósulisoknak, szerkesztőknek, afféle bázist létrehozva. Meg persze író-olvasó talikat is, amennyire a hely nagysága engedi.

Este még körbenéztem, rájöttem, tuti elmentek már sörözni az írósulisok, így egy meggysörre beültem a Gyöngybe a Fumaxosokkal és a SpiritArt csapatával, bár nem maradtam sokáig, olyan álmos lettem. Pont elkaptam a vonatot hazafelé, és sikerült nem elaludnom rajta. Majd belépve  a házba jól felébredtem, és éjjel leültem írni. :) Ilyen élményekkel mi mást tehet az ember? :)

Köszönök minden nagyszerű találkozást, jó szót, és persze azt a sok könyvet, amit aláírni hoztatok. :)   

4 megjegyzés:

  1. Nagyon örültem, hogy találkozhattam veled :) Rögtön utána lecsaptam a második Calderonra, azt majd viszem a Könyvhétre, ha jössz :P A könyvesboltot pedig már én is gyanítottam, annyi ezzel kapcsolatos kérdés volt Facebookon :D Nagyon örülnék neki!

    VálaszTörlés
  2. Idén nem mentem a dedikálásodra, valahogy nem akaródzott elcipelni a Calderon2-t, de lehet, hogy inkább az zavart, hogy bizony még mindig nem kezdtem bele, pedig már tavaly ilyenkor ígértem... :) a sok-sok jó olvasnivaló átka, valami mindig háttérbe szorul. :)
    Jó kis fesztivál volt, üdvözlöm a lánykádat, nagyon aranyos, csak nem a Kaku és Hawking féle könyveket vettétek? A kvantumfizika jó dolog ;) hát még a Higgs-bozon!
    Hm, jó hír ez a könyvesbolt, majd biztosan bekukkantok ha kész lesz. :)

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy megint találkoztunk, még ha közben folyamatosan futkostam is. :) A sorodat lefényképezni külön kihívás volt. :D

    VálaszTörlés
  4. Üstökös, én is örültem a találkozásnak, és jó lett a blogbejegyzésed is. :)

    Pupilla, igen, Kaku és Hawking benne volt, meg még valaki, csak nem ugrik be. :)

    Deszy, köszi a fotókat, meg az összes másikat is, tök jól sikerültek. Lassan be kéne regelnem az Instragramra... már Le Min Ho regelése is csábító volt, de egy KMK oldal mindent visz. :D

    VálaszTörlés