Rori: A fekete kutya

Emlékeztek Calderon kardjára? Következzék egy kedves fanfiction, melynek főszereplője Zorach. :)

(Más írásokat a  http://holdfenyhistoriak.blogspot.hu/ oldalon olvashattok a szerzőtől. :))

 

***

 Rori: A fekete kutya

 Fekete kutya fekszik a porban. A nap forrón tüzel, a sárga homok visszaveri a melegét. Szürkés árny lebeg mindenhol, vagy csak a szeme csalja meg a fekvő ebet? A távolban ott az éltető víz, ha eléri, talán megmenekül. Talán. A csontjai fájnak, alig mozognak. Elromlott. 

Halk dallam kúszik a fülébe, nyugtató pentaton.

- Ki vagy te?- kérdi a hang a sötétségben. –Ki vagy? Miért vagy itt?

A fekete eb saját nyelvén válaszol.

- Nagyon fáj. Tönkrementem, elvesztem.

A dallam hangosabb lesz, s a kutya mély sóhajjal álomba szenderül. Ott semmi sem fáj.

 Az ifjú Ferrero gróf némán nézett. A fekete kard összehúzódva pihent, hangja alig hallható, s néha el is némul. Ilyenkor mindig megijedt, talán vége van, de akkor egy kis hangocska mindig biztosította arról, hogy Zorach még itt van, még harcol.

-Mondd mit tehetnék még?

Taina ott ült mellette, és ő is figyelt.

Ez a kard nem egyszer mentette meg mindkettejük életét, bár először furcsa volt számukra végül mindketten rájöttek, hogy él, s nemcsak, hogy létezik, de érez, tud vidám lenni, vagy szomorú, cserfes vagy csendes.

-Nem tudom.

-Tudom, hogy csak egy kard, de nem akarom elveszíteni.

Tehetetlenek voltak. Még az elején azt hitték, hogy képesek meggyógyítani, Joszang ezt sugallta, és valóban próbálták, de csak annyit értek el, hogy meghosszabbították haldoklását.

Mit tehetne még két ember, ha a kardok ősi egysége sem ment semmire?

Nem is gondolta, mennyi mindent.

- Fáradt vagyok - sóhajtotta Taina - Napok óta bolond álmaim vannak.

- Nekem is.

Egyikük sem gondolta még akkor, hogy ez fontos lehet.

Taina álmában olyan kietlen pusztaságon járt, amilyet azelőtt nem látott bolygón.

Forró volt, a nap melegében izzott a levegő, száraz volt és fojtogató. Egy csepp vízért a lelkét eladta volna, de csak nem került közelebb az oázishoz, amit a távolban látott.

Hirtelen ébredt, a nyaka, a háta izzadt, szeme sietve tekintett körül a szobában, mire rájött, hogy ez már a valóság. Mély levegőt vett, hogy lenyugodjon, mellette Calderon talán hasonló álmokat látott, mint ő. Hasonló álmok?- fogalmazódott meg a kérdés Taina fejében. Felrázta férjét, aki szinte ugyanúgy reagált, ahogyan ő, azzal a különbséggel, hogy kapott volna a kardja után. Ami jelenleg persze lehetetlen volt.

- Mit álmodtál?

- Tessék?- még fel sem ocsúdott, de már kérdezgetik? Milyen világ az, ahol az embert felébredni sem hagyják nyugodtan? –Mi van?

- Mit álmodtál?- kérdezte Taina mellébeszélést nem tűrő hangon. - Mire emlékszel belőle?

- Miért kérdezel ilyeneket? Ez csak egy álom, semmi más.

- És a kard is csak acél lélek nélkül.

Calderon elgondolkodott egy pillanatra, végül is, igaz.

- Egy fekete kutyát látok álmaimban, egy forróságtól hullámzó sivatagban.

- Ahogy próbál az oázis felé kúszni, de nem tud.

Egymásra néztek és a döbbenet kiült mindkettejük arcára. De mégis hogyan lehetséges ez?

Eterno Ferrero elképedve hallgatta másnap a két fiatal beszámolóját. Sokat látott vén róka létére még őt meg lehetett lepni. Sokáig ecsetelte nekik a kardok eredetéről szóló meséket, míg végül egy érdekes ötlettel állt elő.

-          Ezt úgy érted, hogy amolyan lelki utazásra induljunk?

Ferrero gróf arcán kaján mosoly villant fel. –Igen úgy! És ha nem lenne gond, szívesen végignézném, úgy vélem elég érdekes lehet.

Taina és Calderon egy mit veszíthetünk, ha megpróbáljuk pillantást vetett egymásra, majd egyszerre bólintottak.

-Akkor jó!- csapta össze a kezét a gróf - Holnapig készüljetek fel! Minden perc számít!

Másnapra Ferrero gróf egy nagyobb, üres szobába kísérte a fiatalokat. Odavitette Zorachot, és ott volt mellette Joszang is.

Hordozó és forgató egymással szemben helyezkedtek el. Taina imádkozott, hogy sikerüljön az akciójuk, és Zorach meggyógyuljon.

Halk dallamocska kúszott a fülébe. Joszang hangja nyugalmasabb vizekre evezte lelkét, és amikor kinyitotta a szemét, már egy másik helyen volt.

- Ez nem egy sivatag.

- Hát – vakarta meg a fejét Calderon- Ez bizony nem. És mi van rajtad?

Taina szemügyre vette magukat Ő egy egyszerű fekete kimonót viselt, míg Calderonon fekete katonai gyakorlóruha volt, de ha emlékezete nem csalt, márpedig nem, akkor ő egy virágos kimonót, míg Calderon egy egyszerű, krémszínű inget és nadrágot viselt.

A hely ahol álltak inkább hasonlított egy szentélyre, mint valami forró homoktengerre. De ha nem Zorach álmában vannak, akkor hol?

A táj körös-körül zöldben pompázott, terebélyes lombú fák, egy kút, és virágok mindenütt.

- Üdvözöllek titeket!- A hangra mindketten támadó pozícióba helyezkedtek. Hiába, a katonai pálya hatása, a hirtelen felbukkanó ember általában ellenség. Ebben az esetben viszont nem volt az.

Egy kopasz, mosolygós, idősebb buddhista szerzetes lépett elő az egyik fa árnyékából.

- Ki vagy te?- kérdezték egyszerre.

- Oh. –legyintett amaz- Csupán csak egy kísérő.

- Miféle kísérő?

- Aki elvezet utatok céljához. –és a vigyorgást egy percre nem hagyta abba. –Gyertek velem. –azzal elindult lefelé a hegyről.

A szurdok meredek volt, a sziklafal egyenes, az út nehéz, és nagyon, nagyon meredek. Calderon még mindig nem bízott teljesen a hirtelen felbukkant szerzetesben, aki pattogós léptekkel baktatott lefelé azon az egy embernyi kicsi peremen, ami a szögegyenes falból kiállt, olyan magabiztossággal, mint aki csecsemőkora óta járja ezt a sziklafalat fel és le.

- Hé- súgta Taina fülébe- Szerinted?

- Nos. Nem tűnik olyannak, aki meg akar ölni minket.

- Másról is hittem már ezt- felelte, amikor egy rossz lépés következtében megcsúszott, és csak a palló szélében tudott megkapaszkodni.

Taina sikoltva kapott utána, és majdnem leesett ő is, de még időben sikerült visszanyernie egyensúlyát. Lenyúlt a férfi kezéért, fel akarta húzni, de nem sikerült.

Calderon kezét erős tenyér ragadta meg. A vidám szerzetes egy erős rántással felhúzta a férfit, mintha egy tollpihét tartana a tenyerén.

- Járt utat járatlanért el ne hagyj. – tanácsolta a szerzetes majd megfordult, és ment tovább hangosan dúdolgatva egy nagyon ismerős dallamot.

- Szeretem az ilyen közhelyeket.

- Ha a közhelyet jó helyen és jó időben mondják, akkor jótanács!- kurjantott hátra a víg szerzetes, ahogy Calderon magában elnevezte.

A Víg Szerzetes bevárta őket egy rozoga hídnál, mely a mély szakadékon túlra vezetett, ahol kisebb erdőség terült el.

- Oda mentek.  –mutatott a túloldalra, majd ahogy jött úgy el is tűnt.

Nem hittek a szemüknek. A szerzetes volt, nincs.

Csaholó hangocska ütötte meg a fülüket. Körbetekintettek honnan jöhet, de nem láttak semmit, amikor a csaholás mellé kicsi, halk ugatás hallatszott. Egyszerre néztek le a rozoga fahíd alá, ahol, talán az egyetlen kiálló sziklaperemen, ott üldögélt egy elhagyott kiskutya. A koromfekete kis eb bánatos, szomorú szemekkel nézett felfelé, és amikor meglátta a két idegent boldogan pattant fel, és hálásan csóválta a farkát. Végre megjött a segítség.

- Jajj szegénykém. – sóhajtotta Taina – Segítenünk kell rajta.

- Nos, nem ezért vagyunk itt, bárhol is legyünk, de igazad van, nem hagyhatjuk ott.

Calderonból előtört a rettenthetetlen kapitány és máris a mentésre induló katona szemével kezdte el vizsgálni a tájat. Kell egy hosszú kötél, valami biztosító és bátorság. Semmi az egész. Vagyis…

- A selyem tartós anyag ugye?

- A szatén egész jól bírja.

Taina nem értette, mire akar célozni, mire a kapitány nagy nehezen előállt az ötlettel, amivel természetesen nem értett teljesen egyet.

- Szerinted hogyan fogjuk meg? Ha húzzuk felfelé és megijed? Elkezd kapálózni és összetöri magát.

- Ez csak egy álom.

- De most épp itt vagyunk, és lehet, hogy fontos, hogy megmentsük, és épségben. – pillanatnyi csend után hozzátette, Calderon legnagyobb döbbenetére – Lemegyek érte.

Ebből olyan veszekedés támadt kettejük között, hogy ha nem egyedül lettek volna egy álomban, akkor már rég szétválasztották volna őket, nehogy egymásnak menjenek. Két erős akarat csapott össze, és most a józanész helyett a vakmerőség győzött.

- Mégis hogyan mászol le kimonóban?

- Sportszett van alatta!

- Hogyan?

Taina rántott egyet a vállán. –Honnan tudjam? Álomban vagyunk nem?- azzal levette a ruhadarabot, amit felhasogattak csíkokra, majd összekötötték és egy szép, hosszú kötelet kaptak belőle. Ezt Taina derekára rögzítették, és Calderon lassan elkezdte lefelé engedni a nőt a meredek sziklafalon. Katonai kiképzésüknek, és együttműködésüknek hála sikeresen vették az akadályt, Taina ahol tudott megkapaszkodott, hogy csökkentse a súlyt, és hamarosan elérte a legalább 7 méterrel lejjebb lévő kölyköt.

A kis eb láthatóan legyengült állapotban volt. De a szeme még szépen csillogott. Taina rögzítette a kiskutyát a mellkasához, és felkiabált Calderonnak, aki ugyanolyan lassan, vigyázva, hogy a selyemanyag ne vágjon bele egyikük bőrébe sem, fel is húzta őket. Taina egyszer megcsúszott, és a kapitány csak nehezen tudta megtartani, de szerencsére a lánynak sikerült fogást találni, és sikeresen felértek mind a ketten, bár eléggé kimerültek. A rozoga fahíd biztonságosabb volt, mint amilyennek látszott, és a túloldalon kicsit lepihentek.

A pici szőrgombolyag nagy szemekkel tekintett rájuk és vágyakozva nézett körbe.

- Sajnálom kicsi, de nincs kajánk.

Mintegy végszóra megjelent a Víg Szerzetes étellel a kezében.

- Látom sikeres volt az utatok. Gyertek. – gyümölccsel teli tálat rakott a fiatalok elé, és egy tálnyi eledelt a kiskutyának is előkotort valahonnan. Miközben ettek, figyelte a mohón faló ebet, és félhangosan dúdolgatott magában.

- Nézze- kezdett bele Calderon- ez elég fura, de mi igazából.

A Víg szerzetes leintette és továbbra is mosolyogva figyelte a kiskutyát. – Tudom, nem kell megmagyaráznod. Ő majd elvezet benneteket, csak figyeljetek rá. –mutatott a kutyára- majd újra eltűnt egy szempillantás alatt.

- Nem szeretem az ilyen eltűnő-feltűnő embereket. –morgolódott Calderon – Nem lehet bízni bennük.

Taina csak a fejét csóválta. Ugyan mit is tehetnének velük itt?

A kutyus hangosan ugatott és körbe forgott, így tudtára adva a két embernek, hogy ideje indulniuk. Még Calderon nadrágját is megrángatta, amit amaz kis tolakodásnak vett. Rá is ripakodott a kicsire, mire az Taina háta mögé futott és onnan kiabált vissza.

-A kis pattogós mindened!- mondta volna tovább, de Taina csendre intette, majd ölbe vette az ebet.

- Na? Merre menjünk?

A kutya elfordította a fejét és amerre nézett a lány arra indult.  

-Egy foxi lett a túravezetőnk. De nagyon örülök neki.

Fekete rengetegen keltek át, és Tainán csak a sportszett maradt. Kicsit hűvös volt neki az idő a fák árnyékában. A kiskutya hirtelen morogni kezdett. Fülét hegyezve forgatta a fejét jobbra, balra, keresve a lehetséges támadókat.

Calderon és Taina érzékei is kiélesedtek, az eb kiugrott a nő kezéből és vicsorogva támadásra készen állt szemben egy bozótossal. A bokor ágai megzörrentek, sejtelmes szél söpört végig a tájon és akkor a bokorból előugrott …

-          Egy őz? – szólt döbbent hangon Calderon – Ez most komoly?

Taina megfeszült válla leengedett, épp a legrosszabb pillanatban, ugyanis az őz mögül egy farkas ugrott ki és egyenesen a lányra vetette magát.

Az utolsó pillanatban Calderon el tudta húzni, de a farkas nem hátrált, és hívta a társait is. Hangos üvöltés rázta meg a tájat és hamarosan a falka többi tagja is csatlakozott.

Calderon és Taina is keresett egy-egy nagyobb fadarabot, szerencsére az erdő bővelkedett letört ágakban, bár a ragadozókat látva ez cseppet sem lepte meg őket.

A kis foxi harciasan támadt rá a legnagyobb farkasra, mire a többi vadállat az embereket vette célba.

Ütötték és rúgták őket ahol érték, és bizony mindketten beszereztek pár karmolást és harapásnyomot, de hamarosan lerendezték a három dögöt. A legnagyobbal még mindig a kiskutya viaskodott. A farkas elkapta őt, megrázta, és nekivágta egy fának. Ahogy az eb a levegőben repült Calderon agyát különös köd szállta meg.

-          Zorach.- még a mellette álló Taina is alig hallotta a nevet, de ami ezután történt az mindkettőjük számára felejthetetlen volt.

Az eb nem halt szörnyet a támadásban sőt, Calderon és Taina szeme láttára lett egyre nagyobb és nagyobb pillanatok alatt, így mire elérte a kiszemelt fát már erős lábainak segítségével lendületet vett rajta és visszapattant a farkas elé. Méretében már hasonló volt, mint ellenfele, fogai élesek és hegyesek, szeme tiszta és csillogó, harcra kész.

Calderon nem szólt, csak előre nyújtotta a karját, mint amikor a kardot tartotta a kezében, mire a kutya támadt.

Véres harc volt. Erős mancsok rúgása érte a másikat, hatalmas karmok szántották a bőrt, állkapcsaik csattogtak és mindkét állat több sebből vérzett.

- Ő az igaz?

A férfi csak bólintott. Zorach fölényben volt, de súlyosan megsérült. A farkas, látván, hogy itt nem győzhet eliramodott, de a vadászeb nem ereszt. Zorach utána iramodott, utána pedig Taina és Calderon. Az erdőben nehezen tudták tartani a lépést a két fenevaddal, de ha nem is látták a fekete kutyát ösztönösen tudták, merre kell menniük.

Kiértek az erdőből, és elébük tárult a forró, fojtogató sárga sivatag.

- Az álom.

A távolban meglátták, ahogy a fekete eb a poros úton fekszik, félig holtan, várva arra, hogy megmentsék. A két ember amilyen gyorsan tudtak odafutottak hozzá. Mindkettejük szíve belesajdult a látványba. Zorach több sebből vérzett, a szája kiszáradt, a lába kifordult a helyéből. Calderon levette a pólóját, csíkokra szaggatták, próbálták elállítani a vérzést, mikor újra megjelent a Víg szerzetes. Arcán most is ott bujkált a furcsa mosoly, és félhangosan dúdolt egy ismerős pentatont.

- Kérlek, segíts- nézett rá Calderon és Taina is, szemükben könyörgő pillantással.

- Szükségünk van rá!

A szerzetes lehajolt és egy tál vizet tett  az eb elé, amit az hálásan elfogadott. Kezét a vérző hús és törött csontok fölé tette és a belőle áradó erő meggyógyította a sebeket, helyére illesztette a csontokat és meggyógyította Zorachot.

Az eb abban a pillanatban lábra állt, nyoma sem volt rajta a sérüléseknek és a fáradtságnak.

- Ezt, hogy csináltad?- kérdezte Calderon

- Nem én voltam. Én csak összeraktam a testét. A Lelkét ti gyógyították meg azzal, hogy éreztetitek vele, egyek vagytok.

 A Víg szerzetes fejet hajtott, széttárta kezét, a szél feltámad, hatalmas homokvihar söpört végig a tájon és a jól ismert pentatont dúdolta.

Amikor a két utazó felébredt, mindketten a szobában voltak.

- Már kész is?- kérdezte Ferrero gróf, inkább sértett, mint elégedett hangnemben.

Calderon megrántotta a vállát –Nem tudom, mire számítottál.

- Én sem. De valami váratlanra. Valami, izgalmasra.

Taina és Calderon egymásra nézett és elnevették magukat. Nekik elég izgalmas volt.

- Történt valami?

Rég hallott füttyszó szólította Calderont, aki kezébe fogta a kardot, ami abban a pillanatban kicsusszant a markolatból.

Fényesebb, erősebb, és sötétebb lett, mint előtte volt. Semmi jele nem volt annak, hogy haldoklott.

Zorach meggyógyult és ennek Calderon és Taina is nagyon örült.

Joszang pentatonja összesúgott Zorach dallamával.

- Ki vagy?- kérdezte Joszang.

-Zorach vagyok. Háborúban születtem. Embervérrel kereszteltek, hogy embereket védelmezzek. Testvér ellen fordítottak, s a halálba akartak kergetni. De most visszatértem, és erősebb vagyok, mint valaha.